II. Gyergyói Rákóczi Café

December 21, délután 3 óra, 17 ember, Gyergyószentmiklós. Rákóczi feeling :D

Hosszúkérdezősködés és szervezkedés után ( Horváth Zsófi részéről), hogy kinek melyiknap, hánykor és hol lenne jó az összeruccanás, sikerült összecsapódjunk 27 én,délután 3 órakor a Livingroomnál, tizenheten. Ebben az egyedüli szépséghiba,hogy korábbi egyeztetések ellenére sem volt nyitva a hely, így hát a sűrűhóesés fantasztikus hangulatában felkutyagoltunk a város másik felébe működő NosztalgiaKávéházba, ahol nem kaptunk helyet.. hááát persze. Így átmentünk aKárpátikumba, miközben Zsófi elmesélte, hogy majdnem összecsapta őt két autóaznap délelőtt, deee.. jól van! :D

            Beültünk, bemutatkoztunk. MegjöttPeti is. :D Ééés Zsófi felvázolta a márciusban tartandó kárpátaljai találkozótés az áprilisi kolozsvárit is. Az előbbire két ember, azaz Zsófi és Petinyújtották kezüket, hogy biztosan ott lesznek, deee.. ez természetesen nemzárja ki, hogy addig még jónéhányan útlevelet csináltatunk és pénz spórolgatunkaz utazáshoz. András Szabolcs, gyergyói referens is osztott meg velünk olyaninformációkat, amiket eddig nem igazán tudtunk az ebédprogramról, hogy hányhelye van Gyergyónak a táborban, hány pályázat érkezik be hozzá stb.

            Nagyokat poénkodtunk és teázgattunkmeg forró csokizgattunk,meeeeg sörözgettek.. :D és beszéltünk valami januáriszánkózás dolgot is, ami remélem meg lesz, mivel már olyan rééég nem szánkóztamegy jót. Pontosabban tavaly télen.

            Fotózkodtunk egy jóízűt, amiket mára fészbukon láthattok is ... és a gyergyóiak nevében megkérlek, hogylájkoljátok is, mert ... Zsófinak az nagyon fontos. :D és persze nekünk is .:D

            Lassacskán oszlani kezdett atársaság, ám jónéhányan elmentek a Gyergyó környéki zenészek jótékonyságikoncertjére, melynek bevételét egy városunkbeli gyermek alapítvány kapja meg.

            Dióhéjban ennyi a II. GyergyóiRC-ről. Képeket majd feltesszük a szánkózásról is ééés közzé tesszük azt is,hogyha többen megyünk majd Kárpátaljára innen, mint kettő. J

 

            Mindenkinek sok sok sok puszi éskívánok az itteniek nevében minden Rákóczisnak egy nagyon boldog, soktalálkozásban és sok szeretetben gazdag új évet!

 

 

                                                                                                HuszárÁgi

            

Hozzászólások

  Julcsi cikke a Gyergyói

 

Julcsi cikke a Gyergyói Kisújság 52. számában a 8. oldalon olvasható "Rákóczis jótékonyság" címmel! :) Gratulálunk neki! :*

nem tudom mi lett a cikkel,

nem tudom mi lett a cikkel, hogy néhol összevannak futva a szavak.. de azért.. érthető na :D

 

 

 

sss.. 27-e a pontos dátum,nem huszonegy :P

Éééééss megpróbálunk

Éééééss megpróbálunk sponzor útján pénzt szerezni a kárpátaljai úthoz, hogy annyival is könnyítsük az anyagi terheket... De tudom, hogy az útlevél sem olcsó mulatság errefelé... Igyekszünk minél többen menni! :)

Hát Ági, :))))))))))))))),

Hát Ági, :))))))))))))))), ez erősen jó! "Lájkoljátok, mert Zsófinak az nagyon fontos" :))) Nem (csak) nekem fontos! :PP Azért fontos, hogy minél több gyergyói rákóczis lájkolja a GyRC facebookját, mert így könnyebben tudjuk frissíteni az adatbázist és kicserélni a sok freemailes (nem használt) e-mailcímet! :P ;))