Sipos Botond cikke a 18. mozgótáborról, egy szászrégeni lapnak

"...De gondolj bele Boti, biztos megéri!... Hát akkor én is azon csépelődtem, megéri-e megírni azt a pályamunkát? Végül, nagy nehezen megtettem és azóta is nagyon hálás vagyok azoknak akik rávettek...."

Kedves Olvasó!

Örömmel hirdetem, hogy idén nyáron egy csodálatos utazáson vehettem részt.

A tavasz közepén néhány jó barátom felbíztatott, hogy küldjek el egy pályázatot a
II. Rákóczi Ferenc Alapítványhoz. Hogy miért? Mert nyerhetek egy nagyszerű, két hetes,
ingyenes táborozást Magyarországon, határon túli magyarokkal.
Nagyszerű? Miért vagytok olyan biztosak benne? Nem ismertek senkit aki részt
vett volna már abban a táborban.
De gondolj bele Boti, biztos megéri!...
Hát akkor én is azon csépelődtem, megéri-e megírni azt a pályamunkát? Végül,
nagy nehezen megtettem és azóta is nagyon hálás vagyok azoknak akik rávettek. A
pályamunka témáját ugyanis idén öt tételből kellett választani:
1. A kettős állampolgárság, és ami mögötte van.
2. II. Rákóczi Ferenc nevében írt levél, a Kárpát-medence népeinek. Mi lenne ma a
fejedelem üzenet?
3. Mit tehetek azért, hogy jobban megismerjem és bemutassam magyar kultúránkat?
(Régiónk művészei vagy Liszt Ferenc élete)
4. A magyarság ellen a II. Világháború utáni időszakban elkövetett megtorlások a még
élő szemtanúk visszaemlékezéseiben.
5. Mi a magyar szentek üzenet a mai világnak? Ma hogyan tudjuk követni a példájukat,
értelmezni az üzeneteküket?
Én a harmadik témát válsztottam, amelyben Koós Ferenc munkássága köré
építetttem a dolgozatomat. A tábor megkezdési időpontja július 2.-ára volt tűzve. Kb. egy
hónappal azelőtt cseng a telefonom, ismeretlen szám hív. Felvegyem? Déli órában szólt.
Felvettem, és nem bántam meg. Az erdélyi referens hívott: „Örömmel tudatom veled,
hogy a zsűri sikeresnek ítélte a a Rákóczi táborhoz írt pályázatodat és ezennel bejutottál
a résztvevők közé. ...A további részleteket interneten közlöm majd veled.” Hát én épp
ebédeltem amikor hívtak. Miután letettem a telefont megakadt a galuska a torkomon.
Nem jött, hogy elhiggyem. Na de hát, ha ez igaz, akkor tovább kell menni, előre, lássuk
mit hoznak a további fejlemények. Ebben semmi tréfa nem volt. Az emailek jöttek,
nagyon pontos, részletes tájékoztatásokkal. Már innen is látszani tűnt, hogy nagyon
komoly szervezésen alapszik a tábor. Egyre jobban kezdtem bízni bennük.
Aztán teltek-múltak az idők, július 2.-án, hajnalban, az egyetlen telefonhívás és az
emailben megbeszélltek szerint, Marosvásárhelyen tartózkodtam a „Nagyállomáson”.
Innen indultunk nemzetközi gyorsvonattal a Maros megyei rákoczisok. Aznap 12 óra
táján megérkeztünk Gyomaendrődre(Békés megye). Ott találkoztunk mind a 135
résztvevő, a teljes szervező csapattal. Már ott leírhatatlan hangulat volt. Forogtam jobbra-
balra, senkit se ismertem. Egyedüli szászrégeni voltam, sajnos a barátaimnak nem
sikerült a bejutás(de általában aki másodjára vagy harmadjára pályáz azt mindenképp
beveszik). Mégis, mintha mindenkit rég óta ismertem volna, úgy társalogtam, társalgott
mindeki mindenkivel. Miközben sorra érkeztek a felvidékiek, a többi erdélyiek,
délvidékiek, kárpátaljaiak, de sőt Horvátországból, Kanadából is jöttek, az udvaron,

valamint a kollégium előcsarnokában csocsó- és ping-pong asztalok voltak felállítva,
amellett kosár- és focipálya is állt rendelkezésünkre, de ugyanakkor sok ismerkedni
vágyó ember. Mindenki megtalálta a saját tevékenységét. Mind testvéreknek éreztük
egymást, mert azok is voltunk, vagyunk: Isten gyermekei, magyar testvérek.Mindannyian
sorstársak voltunk, nap, mint nap hasonló helyzetekkel találkozhattunk otthonainkban,
ugyanazokért a célokért dobbant szívünk. Szinte a levegőben is lehetett érezni az
összetartozás szellemét, a szeretetet, olyan erősek voltak.
Délután, az érthető módon picit elhúzódott ebédet a tábort hivatalosan is
megnyitó rendezvény követte. Zsusza néni(az alapítvány elnöke, a tábor egyik
megálmodója) beszámolt nekünk a táborról, törekvéseiről. A 135 új rákoczist három
csoportba osztották: Bethlen, Rákoczi, Zrínyi.
Azután ki-ki, saját vallási felekezete szerint rést vehetett egy szentmisén,
valamint egy istentiszteleten a gyomaendrődi templomokban. Este, vacsora után, mialatt
a szervezők utolsó közös megbeszélőjüket tartották, mielőtt szétoszladjanak, mi, a
magunkra hagyott fiatalok, egy gitár-estet szerveztünk, amely nagyon jó hatással volt az
egész táborra.
Valóban, szétoszladjanak, mivel, hogy másnap a három csoportra oszlott társaság,
saját vezetőkkel, külön útvonalnak fog nekivágni, amely csak két hét múlva fog
egyesülni Budapesten, a tábor utolsó három napján. Maga az útvonala mindhárom
csoportnak ugyanazokat a helyszíneket-programokat foglalja magába, csak más-más
sorrendben.
Én tehát, a Bethlen csoportba kerülve,utazásom első főhelyszínéül, Győr városát
szemeltem ki. Oda csak estére érkeztünk meg, a napunk nagy részét Eger látogatásával
töltöttük. Csodálatos utcák, terek, műemlékek, az Egri Bazilika, a vár természetesen, a
Török Fürdő és egy szép park, tele szökőkúttal, ahol egyben kajáltunk is. A
csoportvezetőink lelkes, talpraesett fiatalok voltak(egy-két idősebb vezető is volt azért),
kedvesek, jó helyzet- és emberkezelők.
Másnap, július 4.-én indultunk Pannonhalmára, majd az ebédet Szigetközön
ejtettük meg, rusztikus körülmények között. Ugyanott egy természetvédelmi projektnek
lehettünk szem- és fültanúi, délután pedig kajak-kenuzni vittek.
A következő napon, egy újabb, Győrhöz közeli helyet vettünk célpontba: Sopront.
Egyértelműen betekintettünk a rejtélyes hangulatú, csodálatos látványú belvárosba, majd
a Storno Ferenc emlékházba. Ebéd után ellátogattunk a fertődi Eszterházy kastélyhoz,
majd Nagycenken, a Széchenyi mauzóleumhoz. Este egy előadást is tártak elénk a győri
vezetők: Istenhit, nép, kultúra, személyi érettség címmel.
Július 6.-án távozunk Győrből, aznap már a pécsi szálláshely fog otthont adni
nekünk. Útközben megálltunk Székesfehérváron, Veszprémben, majd a Tihanyban tett
látogatásunk után kompra szálltunk és átkelve a Balaton tulsó oldalára, Zamárdin
megmártóztunk a „magyar tenger” vizében.
Első pécsi napunkon, délelőtt a pécsi székesegyházat néztük meg, majd
következett a Villány-i(bórvidék) megálló, ahol bórkostolóval fogadtak. Délután újabb
pécsi látnivalókkal bővíthettük ismereteinket, ezúttal az Ókeresztény Temető, valamint a
Csontváry múzeum tárult elénk. Este egy újabb előadáson vehettünk részt, amely a
magyar történelemről szólt.
Másnap elindultunk Mohácsra, utána a máriagyűdi templomba. Ebéd után érdekes
csoporttevékenységek voltak, este egy előadás az emberi jogokról. Búcsúztunk Pécstől.

Újból elindulunk... leghamarabb Szegeden álltunk meg, a Tisza parton. Azután
következett Ópusztaszer, a híres Feszty körképpel. Este megérkeztünk az újabb
szálláshelyünkre, Kecskemétre. Amint olvasható, nagyon sokat jöttünk-mentünk, ezért
mozgótábor a neve.
Meg is vizsgáltuk alaposan Katona József városát, majd Bugócon, egy vidéki
tanyát, ahol egy lovas mutatványt figyelhettünk meg. Este meglátogattuk a Máltai
Szeretetszolgálat kecskeméti központját, ahol nagyon kedves nénikkel és fiatalokkal
oszthattuk meg élményeinket, tapasztalatainkat. Együtt ettünk-ittunk, énekeltünk,
szórakoztunk.
Táborunk 10. napján elindultunk a „legnagyobb főállomás” felé, Miskolcra. Azért
a legnagyobb, mert itt házigazdáskodnak a legnagyobbak: Zsuzsa néni és Berci bácsi(a
tábor megtervezői, fantasztikus emberek, amúgy a házaspár az 56’-os forradalom után
vándorolt ki, az akkor még magyar Kárpátaljából). Azelőtt még volt egy „kis” megállónk
Debrecenben, olyan kicsi volt, hogy csak estére érkeztünk meg Miskolcra.
Másnap kezdetét vette a miskolci program, az Aggteleki Cseppkőbarlanggal.
Délután egy előadás következett II. Rákoczi Ferencről, majd nekiláttunk a támogatói
köszönőlevelek megírásának. A napnyugta a tábor egyik várva-várt pontját hozta: a „Ki
mit tud”-ot. Úgy képzelje el ezt a kedves olvasó, mint egy „Csillag Születik”-et. Volt aki
szavalt, aki táncolt, aki énekelt, aki zongorázott, aki csapatban próbálta bemutatni
tehetségét. Annyira jó előadás alakult ki, hogy bármikor szívesen jegyet váltanék rá.
Július 13. Szerda. Irány Kassa, meglátogattuk a szép, egykori magyar, felvidéki
várost. A főteren levő katolikus dómban volt elhelyezve II. Rákoczi Ferenc sírja, amely
a fejedelemnek a Törökországból hazaszállított porait tartalmazta. Visszafelejövet
megálltunk Vizsolyon, ahol az első 800 magyar bibliát adták ki, majd Hollókőn, annál az
evangélikus templomnál, ahol Kossuth Lajost keresztelték, este még egy táncházra is volt
lehetőségünk.
Csütörtökön elindultunk a főváros felé, a tábor utolsó 3 napjára. De hosszú
volt az út addig, hiszen felnéztünk előbb Esztergomba, majd lennebb Visegrádra és a
Dunakanyarban is gyönyörködhettünk. Estére újból találkozhatott a teljes rákoczis keret.
A tábor utolsó előtti napján, délelőtt, a Parlamentben sétálhattunk. Surján László
nemzetpolitikus egy köszöntőbeszédet is mondott nekünk, melyben kiemelte: „A
magyarság jövője, a ti kezetekben, a határon túli magyar fiatalok kezében.”
Végül, utolsó nap se hagytak sokat pihenni. Körbejártuk Budapestet, a Szent
István bazilikában külön szentmisét tartottak nekünk. Nem maradt ki a Terror háza se, a
Budai Vár, és még egy kis vásárlásra is jutott idő(ajándékok a hazaiaknak). Este tartottuk
a záró ünnepséget, amelyben mindenkit kitüntettek és az új táborosokat hivatalosan
beavatták a Rákoczi Családi Körbe. Elhangzottak újból a csapathimnuszok, énekek,
egyszerűen nagyszerű est volt, akárcsak ez egész tábor, és teljesen díjmentesen.
Ez a tábor egy óriási lángot gyújtott a szívemben, az összefogásban való hitnek
a lángját, sokkal nagyobbat, mint amilyent valaha is elképzeltem volna. Ez a láng,
amelyet mi „rákóczi hatásnak” hívunk sokak életét megváltoztatta már. Nem szabad
kialudjon, és minél több ember szívébe el kell, hogy jusson. Ez az üzenete a Rákóczi
Magyarságismereti Mozgótábornak és ezért küzködik évről évre(idén a 18.)