Véget ért a huszadik Magyarságismereti Mozgótábor

Egy kis összegzés az elmúlt évekről, és az idei táborról

Egy családfa felrajzolása
mindig bonyolult dolog, esetünkben pedig közel háromezer emberről beszélhetünk. 

Már két évtizede, hogy jelen van a Rákóczi
Alapítvány a köztudatban Kárpát-medence szerte.
Mi történhet húsz év alatt?
Húsz év alatt felnő egy gyermek, többen elhagyják a családi fészket, ahova
időnként visszatérnek. Ez a tábor csodálatos fiatalokat nevelt. Megmutatta
nekik, milyen fontosak a gyökereik, milyen szépek és sokszínűek a hagyományaik,
milyen gazdag a történelmük. Nem gondolom, hogy túlzó szavakat használok,
amikor azt mondom, értékekkel, és tudással ruházta fel azokat, akik részt
vettek valamelyik táborban, s vissza-visszajárnak a találkozókra, vagy ha nem
is, töretlenül tartják a kapcsolatot egymással.
Húsz év alatt egy átfogó szervezetté nőtte ki magát az, a már megszületésekor
is sokat ígérő elgondolás, hogy az anyaország határain kívül élő fiatalok,
megismerjék Magyarországot, és egymást. Egy ilyen tervet, megfogalmazni, és
elindítani is nehéz, de az éltetése még több energiát, hitet és szeretetet
igényel. Megerősítésre is szükség van. 

Ennek a programnak létjogosultságát mi sem
bizonyítja jobban, a Károlyi-díj, régi táborozók emlékezései, a levelekből
érezhető hála, és az újonnan jövő fiatalok kíváncsisága, lelkesedése. 

A képlet a szokásos. Háromszor negyvenöt fiatal
fedezi fel Magyarországot most is, ahogyan eddig. A szervezők és vezetőik, ha
nem is mindenesetben húsz, de többéves tapasztalatával próbálnak mindent
megmutatni, minden pillanatot igazi élménnyé varázsolni számukra. Ennek a
gyorsan szálló tizenhat napnak valójában soha nincs vége.
Az elmúlt évekhez képest kicsit hűvösebb van, az előrejelzést nézve, nem kell
napszúrástól tartanunk.
Az arcok, és a nevek változtak, az értékek nem. Idén is tartalmas tábort
tudhatunk magunk mögött. Az ország négy fő pontja körül járt be mindent, amit
lehetett a három csoport. Miközben a Bethlen a pannonhalmi apátság hűvös falai
közt sétált, a Zrínyisek védelem helyett bevették a szigetvári várat, a Rákóczi
csoport Kassa városát járta be, s így tovább. Ismerős forgatókönyv.

Sokszor nem értjük,
honnan jön az erő, minden reggel, minden pillanatban.
De valami biztosan van, ami tart. Erőt adunk egymásnak, abból, amit egymástól
kapunk, és ez kifogyhatatlan.
Nemsokára vége a huszadik tábornak is. Hazaérünk, és felébredünk. Hihetetlennek
tűnik mindaz, ami ilyen rövid idő alatt megtörténhetett. Valaki azt mondta
idén, hogy nincs rosszabb annál az álomnál, hogy az ember zuhan, aztán felébred.
De azt elfelejtjük. Ez az állapot, viszont nem ér véget.

Idén ünnep van. Hálásak
vagyunk, azoknak, akik lehetővé tették azt, hogy ennyi éven keresztül működjön
ez az álom, és hiszünk benne, hogy ezek után is működni fog. Mert működnie
kell.

Kedves idei táborosok,
Isten hozott benneteket ebben a családban! Vigyétek haza a tudást, és az
érzéseket, és álmodjátok velünk tovább!