Beszámoló a II. Erdélyi Rákóczi Családi Kör Találkozóról

2009-ben került megrendezésre az Ifjúsági Károly-díjas Magyarságismereti Mozgótábor 16. programja (www.rakoczitabor.hu). Ezáltal már több, mint 700-an vettek részt a programon Erdélyből. Néhány éve felmerült a kapcsolattartás új formájaként egy helyi találkozó megszervezésének ötlete. Igy került sor 2008-ban az I. Erdélyi Rákóczi Családi Kör Találkozóra Csíkszeredában. A találkozó célja a személyes kapcsolatok ápolása mellett a továbbképzés volt. A csíkszeredai alkalom eredményeként elmondható, hogy felélénkült a Rákóczi Családi Kör élete, a 2009-es táborba pedig ötszörös lett a túljelentkezés, mivel mindenki egyre szélesebb körben kezdte terjeszteni a tábor hírét. A sikeres rendezvényen felbuzdulva, idén újra megszerveztük a találkozót. Ezúttal Marosvásárhelyt választottuk helyszínként, ahova 125 középiskolás és egyetemista fiatal gyűlt össze, akik idén már nem csak Erdélyből, hanem Magyarországról, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről is eljöttek a találkozóra

 

1956 üzenete: fiatalok felelősségteljes szerepvállalása a XXI. század Európájában

II. Erdélyi Rákóczi Családi Kör Találkozó

Marosvásárhely, 2009. október 23-25.

Az idei szeminárium témája: „1956 mai üzenete: fiatalok felelősségteljes szerepvállalása a XXI. század Európájában". Mivel a találkozó október 23-án kezdődött, így adott volt a téma. Első este megérkezett a résztvevők nagy része a Pedagógiai Lícuemban levő szállásra, így rövid megnyitót tartottunk, ahol Soós Tünde 2009-es baróti táborozónk szavalt a forradalom emlékére. Éjjel fél 1-kor érkezett meg utolsóként a kárpátaljai busz összesen 32 kárpátaljai és kelet-felvidéki résztvevővel. A Családi Kör erejét mutatja, hogy a más régiókból érkező fiatalok megszervezték az útjukat, kisbuszt béreltek, helyi szponzorokat kerestek, vízumot intéztek, hogy minél többen eljöhessenek a találkozóra. Ennek eredményeképp a résztvevők fele más országokból érkezett.

Szombat reggel a szálláson reggeliztünk, majd együtt átvonultunk a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, a programok helyszínére. A délelőtt folyamán Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott lelkipásztor tartott előadást 1956 résztvevői szemmel címmel, mivel ő Budapesten tartózkodott 1956 októberében, majd hazatérve életfogytiglani börtönbüntetést kapott, amiből hét évett kellett letöltenie. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. Mindenki értékes gondolatokat vihetett innen haza a tarsolyában.

Az előadást rövid ebédszünet követte, majd következtek a délutáni foglalkozások. Mindenki több műhelymunka közül választhatott, így voltak, akik gyöngyöt fűztek vagy gyertyát mártogattak, egy másik teremben csapatépítő játékokat játszottak. Az egyik folyosó gitártól és énekléstől volt hangos, az utolsó teremben pedig a témához kapcsolódo Szabadság, szerelem című filmet nézték. A foglalkozások után pedig újabb előadás következett. Ezúttal Surján László képviselő úr folytatta a délelőtt elkezdett témát. Először ő is elmondta röviden, hogy őt személyesen hogyan érintette a forradalom, majd a kérdés-záporra megfogalmazott válaszokban tolmácsolta nekünk 1956 üzenetét a ma fiataljainak.

És hogy a sűrű program ellenére még maradt energiája a találkozósoknak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az este nyolc órától kezdődő táncházban mindenki ropta a táncot két órán keresztül az Öves Együttes zenéjére Demeter Panni irányítása alatt.

A találkozó záró napján reggel megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc szobrát. A néhány perces megemlékezésen Szucher Ágnes szavalatát hallgattuk. Gyors csoportkép készítés után indultunk rövid városnézésre. A résztvevőket két csoportra osztottuk, akárcsak a táborban, így néztük meg a Kultúrpalotát, valamint a Főtér nevezetesebb épületeit. A találkozót ökumenikus istentisztelettel zártuk a Vártemplomban.

A sűrű program mellett természetesen jutott elég idő a személyes beszélgetésekre, sétákra, az emlékezésre. Mindenki próbált minden egyes pillanatot kihasználni, mert tudtuk, hogy mennyire rövid a rendelkezésre álló idő. Ducki Witek fogalmazta ezt meg nagyon szépen: „úgy érzem sokatokban kicsit hiányérzet is maradt a 2 nap után. Nagyon vártuk egymást, nagyon örültünk egymásnak, és azt hiszem sikerült is mindenkivel legalább néhány szót váltani. De tudnotok kell, amíg a táborban volt 2,5 hetünk egymásra hangolódni, addig itt ez nem volt meg. Sok élménnyel érkeztünk, és bár előnyként ott volt, hogy már jól ismerjük egymást, picit meg kellett hogy érkezzünk a csapathoz... és amikor ez megtörtént, akkor már mentünk is haza... De ilyen a találkozó, és ez elsősorban azért van, azért a pillanatért, amit a jelenlét öröme ad, amit az a hangulat ad neked, amit az első ölelés, a „Hát, te is itt vagy?!" felkiáltás ébreszt benned, az a hangulat, amit azáltal kapsz, hogy a másik megint ott áll melletted, és nem is kell hogy szóljon egy szót sem, hiszen a lényeg mégis csak az, hogy megint karnyújtásnyira vagyunk egymástól. Ezt kell értékelnünk elsősorban."

Amint már említettem, immár nemzetközi összefogás eredménye ez a találkozó. Éppen ezért szeretném megköszönni ezúton is Sógor Csaba és Surján László Európai parlamenti képviselőknek, akik komoly szellemi és anyagi támogatást nyújtottak. Köszönet Tőkés László képviselő úrnak, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, valamint a KOEN Alapítványnak. És természetesen annak a maroknyi lelkes rákóczisnak, akik a helyi szervezésben résztvettek, valamint a más régiókból érkezők utazását megszervezték.

Azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében elmondhatom: alig várjuk a következőt!

Demeter Ágota-Dorottya

erdélyi referens

Hozzászólások

sajnálom

Csak gratulálni tudok a Rendezvényetekhez. Én sajnálom,ha előbb nézem meg a jelentkezést ott vagyok. Annál is inkább mert szeretnénk felvenni egy kinti Országban működő civil szervezettel a kapcsolatot.

Mi mint Közhasznú betegeket képviselő egyesület vagyunk. Kerssd a http//egyesület.network.hu oldalon a Közösségekben a Pajzsmirigy Betegek Egyesületét.

a www.mindszent.hu honlapon a civilek címszó alatt .

Ha kérhetek: amennyiben van Pályázat, lehetőség együttműködésre, Találkozóra, Kulturális tevékenységre, legyetek szívesek tájékoztatni.

Ezentúl ezt is jobban figyelem. Szép és összetartó napot kívánok Jenei Jánosné elnök.