Mit is gondol az erdélyi magyarság?

Munka, munka és munka ez egy átlagos erdélyi ember élete. Csak azért, hogy túl éljük a szürke mindennapokat. Vesztésre állunk a civilizáció alján, nincsenek kiaknázandó lehetőségek, és nem tudunk haladni a rohanó világgal. Továbbra is ebben az irányban lesz a fejlődés? Vajon meg változik-e az életünk? Talán „gazdagabb” lesz a székely?... és ha igen akkor miben? Elgondolkodtató, súlyos és fontos kérdések, de csak a jövő tudja a választ. Nézzünk kicsit bele azokba a bizonyos szürke hétköznapokba… Mi is történik a jelenben?

Erdély túlnyomórészt két népnek ad otthont, a románnak és magyarnak. Melyik van többségben? Az utolsó felméréseket nézve a román oldalra dől a mérleg. Mikor már nem egy nép „uralkodik” egy régió vagy egy bizonyos terület fölött azonnal elkezdődnek a diszkriminációk, a hatalomért folytatott harcok, a nyelvek keresztezése vagy esetleg az asszimiláció. Véleményem, hogy ez mind megtalálható itt Erdélyben.

   Diszkrimináció. Mindenhól létezik, például az iskolában: a gazdagabb gyerek lenézi a szegényebbet, vagy a diák kiközösíti fogyatékos társát, a tanár protekciózik a rokon diáknak. Ez nem csak az iskolában, hanem mindenhol így van. De a népek esetében melyik nép közösíti ki a másikat? A román a magyart vagy esetleg fordítva? Aki többségben van, ahol hól tud él vele. Elég, ha ellátogatunk egy hivatalba, ott általában az ország nyelvén kell értekezni. A magyar nyelvű embereknek érződik a kiejtése, ami árulkodik a nyelvi hovatartozásáról, és nyomban nem úgy viselkednek vele.

   A TV-t, az újságot nézve vagy esetleg az internen lapozgatva láthatjuk, hogy nagyobb városokban kialakultak/ kialakulnak egyes „szekták”, közösségek a másik népcsoport „piszkálására”. Ha egy magyar diák egy olyan civil szervezethez, közösséghez társul ahol többségében román vagy éppen fordítva, elképzelhetetlen, hogy ne történjen diszkrimináció vagy valamiféle incidens a nyelvi hovatartozás kérdésével kapcsolatosan, és ez inkább fiatalok körében tapasztalható. Ugyancsak a fiatalok körében történik a legtöbb verekedés, sértés az etnikai kisebbség irányába. Ez azért is gyakoribb a múlthoz képest, mert a régi idők fiataljai „visszafogottabbak”, illemtudóbak voltak mégis. Tehát jön egy újabb nemzedék, mely a számítástechnika világában nőtt fel, kinek létezik a TV, a sok fiktív történet, a bemutatott erőszakok, a kábítószer, alkohol és sorolhatnám tovább ami neveli. Ez a nemzedék majd ugyancsak „harmóniában” kell éljen, mint az őseik és Ő lesz a jövő: holnap, jövőben, vagy akár 10 év múlva.

   Persze vannak kivételek, emberek, kik meg élnek békében és harmóniában egymás mellett; sajnos, hogy nagyon kevesen.

   A román- magyar viszonyoknál meg kell említeni az elrománosodást is. „Megmagyarázhatatlan” történés, nyílt titok, hogy mért van egyre több román anyanyelvű ember Erdélyben Az utóbbi évek népszámlálási listáját nézve egyre többen telepednek át az ősi határokon, egyre több a román lakosság, és mi magyarok, lassan kezdjük érezni hatását. Ha a TV- t nézzük, vagy csak ha nyitott szemmel járunk az utcán láthassuk, hogy egyre több a csak román nyelvű egyetem, egyre több intézményben beszélnek csak román nyelven, egyre több a román szervezet, és végül, de nem utolsó sorban egyre több cég- tulajdonos román. Ami nem ártott még nekünk, nem tudjuk, hogy mit hoz 10 év múlva, a jövőben. Egyre több iskolában már kétnyelvű tanítás folyik: a diákok román része románul a magyar része magyarul, tanulja a tananyagot, de mindezt egy intézményben. Így a diákok közvetlenebb kapcsolatban vannak egymással, ami előnyökkel illetve hátrányokkal is jár. Az előnye az ilyen intézményeknek, hogy a diákok már nagyon fiatal korukban megtanulják az együttélést olyan szinten, hogy megtanulhatnak harmóniában élni. A másik pozitív oldal az, hogy az évek során elsajátíthatják egymás nyelvét, és ahogy a mondás is tartja: „Ahány nyelven beszélsz, annyiféle ember vagy”. Ugyanide tartozik egy hátulütő is: az iskolában a román- magyar diákok száma nem arányosan oszlik el. Ez azt jelenti, hogy valamelyikük kissebségben van. És az, amelyik kissebségben van az fog alkalmazkodni, az fogja megtanulni a másik nyelvét. Ha az ilyen intézményekben diákok egész kiskorukban kissebségbe kerülnek, átveszik a másik nyelv használatát, a kissebség nyelve kihal. A jövőben e probléma miatt fog a kihalás környékén állni a székely, az erdélyi magyar nép. Súlyos szavak, de lehet, hogy ez reális valóság.

   Következésképpen az ilyen intézmények nem tesznek jót, a jövőre nézve nem lesz jó hatásuk. Véleményem szerint kevés olyan magyar szülő létezik ki képes lenne gyerekét román iskolába, csak ha nincs más lehetőség, ugyancsak kevés román szülő íratná gyerekét magyar iskolába, tehát ez is a két nép ellentétes taszítását jelképezi. A magyar gyerekek nem járnak román közösségekbe a románok meg magyarba. Így nincs hol elsajátítsák egymás nyelvét, kultúráját és hiába akarunk harmóniában, békében élni, ha nem tudunk értekezni, akkor nem fog menni és az hogy a gyerekek járjanak egymás közösségeibe, önszorgalomból kéne tegyék mert erőszakkal nem ér semmit az egész. Kell értsük egymás nyelvét, mert egy régióban élünk de mindkét fél kéne ismerje a másik nyelvét valamilyen szinten. Mi magyarok meg vagyunk botránkozva, ha valaki a családból, vagy közösségünkből nem ért románul, valamint úgy érezzük, hogy kötelességünk tudni, kötelességünk érteni. Arra nem gondolunk, hogy mi őshonosak vagyunk ebben a régióban, ha már nem vagyunk az anyaországhoz csatolva, a román álam ugyanolyan „bánásmódban” kéne részesítsen, mint a román anyanyelvű állampolgárokat.

   Románia az Európai Unió tagállama, ezáltal Erdély is. Lehetőségeket nyújt, vagy lehetőségektől foszt meg? Azzal, hogy megnyíltak a határok gazdagabbak lettünk valamivel? A határok megnyílásával, az Uniós csatlakozással lehetőségünk nyílt hosszabb időt külföldön dolgozni, közvetlenebbek lettünk a „szomszédokkal”, több az esély a külföldön tanulásra és jobb lett az árú- forgalom. Olyan jól hangzik mindez, de nekünk ez így jó? Ha a szomszéddal úgy döntünk, hogy lebontjuk a köztünk levő kerítést az jó vagy rossz? Egy részből jó, mert ha az ellenségem be tőr az udvarromra, akkor egyaránt zavarja a szomszédot is és segít, vagy esetleg építhetünk valamit közösen, vagy ha valami munka van, akkor segítünk egymásnak, vagy a gyerekeink tanulhatnak együtt. De esetleg áthordja a szemetet hozzánk, vagy a gyermekem minden délután ott fog tanulni, és én egyedül maradok itthon, vagy a gyermekem túl sokat fog ott dolgozni és hanyagolja az itthoni munkát. Ez így van az Európai Unióba való belépéssel is, van jó, ugyanakkor rossz oldala is. Megtörténhet, hogy a tagállamok segíteni fognak, de akkor kérik a mi segítségünket is, az erdélyi diákok tanulhatnak külföldön, de ha nagyon megtetszik letelepedhetnek oda, nem csak innen fogják szállítani és eladni az árút, hanem ide is behoznak egy csomó olyan terméket, amit az ország magának is előtudott állítani így megszűnik egy pár munkahely, és ha nincs munkahely kevés bérért is az ország lakói mennek külföldre dolgozni. Igen, jó az Európai Unió, de kinek? Fog változni ez társadalmi elhelyezettség a jövőben, 10 év múlva? Ha már csatlakoztunk nincs vissza út, el kell induljunk mi is a szamár létrán fölfele, akkor majd lehet fog változni a mostani helyzet.

    A mindennapi problémák, az etnikai kisebbségben élésen és az Unió nehézségein kívül, van még valami, ami megkeserítené a székely életét. Az Erdélyben gyakorolt politika, amit nevezhetnénk „beszéd” politikának is. Az én véleményem az, hogy Erdély politikusainak a mottója: „mindent a fülnek, semmit a kéznek, semmit a szemnek”. Az a bizonyos erdélyi beszéd- politika azon alapul, hogy a politikusaink, a pártok, fűt, fát megígérnek, hatalmas dolgokat, gyönyörű álmokat leírnak, elszónokolnak csak azért, hogy megválasszák őket. Kampány időszakban a pártok kik meg akarják választatni jelöltjeiket, annyi jó cselekedetet, annyi almot végrehajtanak, végigvisznek, mint a következő négy évben, mikor már megválasztották. Halhattunk, láthattunk ilyen szlogeneket: „jobb jövőt”, „Mi megmutatjuk”, „Erdély mindenekfelett”, „szívügyünk Erdély” stb. És mire jók ezek? Az emberek már nem hiszik el az ilyesféle badarságokat, csak azért vannak, hogy jó esztétikai hatást keltsenek, mutassák az inszinuációt, valamint töltsék a plakátot. Na és mi lesz azokkal az álmokkal? Ha a kampány időszak lejár, mindenki visszavonul a szürke hétköznapjaiba, és az álmok csak álmok maradnak.

    Azonban jönnie kell, jönni fog egy olyan pártnak, egy olyan rendszernek, ami nem csak ígérni fog, hanem meg is valósítsa az álmát, a mi álmunkat. Ebben fog változni a jövőnk, ha az álmaink már beteljesedtek, akkor majd minden jobbra fog fordulni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem húzhatjuk ki magunkat a politikai életből, nem ülhetünk tétlenül. Kell segítenünk azokat, akik minket akarnak segíteni. Kell legyen véleményünk, hogy tudjuk megkülönböztetni a rosszat a jótól. Már többször megmutattuk, hogy képesek vagyunk rá. De mindennél fontosabb, hogy legyenek álmaink amik valóra váljanak, mert ha nincsenek álmaink nincs mi valóra váljon.

   A politikai pártok működésénél fontos megemlíteni, az autonómia kérdését. Jelenleg az Erdélyben működő politikai pártok nagy része a megemlítette, hogy fognak harcolni Erdély autonómiájáért. Közülük néhány be is tartotta és harcoltak/ harcolnak az autonómiáért, ami egy igen becsületes dolog, sajnos hosszú távú elképzelés. Ha a nép autonómiát is szeretne, máról holnapra az nem lesz meg! Elsődleges cél, hogy legyen nép, a nép legyen miből éljen és csak utána, hogy a népnek autonómiát szerezzünk. Ha ez a láncreakció így fog bekövetkezni, akkor a nép látja, hogy mindent meg tesznek az Ő érdekében, újra fog hinni, abban hogy „Jobb jövőt”. Van miből éljen és van ahol éljen, akkor neki is ez lesz a legfőbb célja: autonómia! Az újságot lapozgatva, nézve a TV- t és egyéb hírszolgáltatást, úgy látom lesz ki mindezt végrehajtsa, és ez lesz az egyetlen kiút! A jövőben.

    Az előbbiekben leirt problémák súlyosságáról, érzékenységéről, valamint érdekeltségéről készítettem egy kérdőívet, és 50 emberrel töltettem ki, ijesztő számokat kaptam eredményül, de úgy gondolom, hogy megmagyarázhatóak és reálisak.

    Kérdést tettem föl, hogy részesülnek-e diszkriminációban a magyarok a románokhoz képest; a hét válaszadási lehetőségből („igen, kismértékben, időnként, nem mindenki, nem, egyáltalán, nem tudom”) a válaszadók 44% igen, 12% kismértékben, 20% időnként- el szavazott ez azt jelenti, hogy a válaszadók 76% valamilyen formában érez diszkriminációt Erdélyben. Ugyanezt a kérdést föltettem más megfogalmazással: „A magyarokat kiközösítik-e Erélyben?”. A kérdés feldolgozásakor megdöbbentő eredményeket kaptam: 16% igen, 22% kismértékben, 18% időnként, 22% nem mindenkit, 12% nem, 6% egyáltalán, 4% nem tudom. Az előző kérdéshez viszonyítva hatalmas változás. Egyetlen dolog mivel magyarázhatjuk az, hogy az emberek érzik, hogy kissebségben vannak és, hogy diszkriminációban részesülnek, de nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával, annyira hozzászoktak.

   Következő kérdés, mi lapra került: „Mit gondol mennyire asszimilálódhat a magyar nyelv a román nyelvbe Erdélyben?”, és ugyanezt a kérdést megfogalmaztam máskép is: „Ön szerint a magyar nép átveszi- e a román nyelv használatát Erdélyben”. A válaszlehetőségekre (a jövőben számíthatunk rá, a jelennél jobban nem, meg történhet, de jó pár év múlva, nincs veszélyben a nyelv, nem tudom) az első kérdésben: 4% a jövőben számíthatunk rá, 46% a jelennél jobban nem, 22% meg történhet, de jó pár év múlva, 18% nincs veszélyben, 10% nem tudom. Az előző kérdés párral ellentétben, e kérés második megfogalmazásában nincsenek jelentős változások: 4% a jövőben számíthatunk rá, 66% a jelennél jobban nem, 12% meg történhet, de jó pár év múlva, 14% nincs veszélyben, 4% nem tudom; csak a kérdés egyszerű fogalmazása miatt kevesebben karikázták a „nem tudom” alpontot. Következetésképpen a nép úgy gondolhatja, hogy már elég sok szót átvettünk a mindennapi nyelvhasználatban; példa: „murok”, „vinete”, „árdé” „paszújka”, stb.… és már ennél több szó nem asszimilálódhat nyelvünkbe.

    Következő négy kérdésem román nyelv ismeretéről, tanulásáról szolt. Az első: Milyen mértékben tud románul? A válaszadók csupán 10% karikázta az „anyanyelvi szinten” alpontot, 74% középszinten, 12% értem mit mondanak, de nem tudok válaszolni, 4% keveset tudok, és egyáltalán nem tudok 0%, ez azt jelenti, hogy 50 megkérdezett emberből nincs olyan aki egy keveset is de ne tudna románul. Második kérdésem a román nyelv ismeretével kapcsolatosan az volt, hogy „Gyermekét mennyire tanítatja/ tanítatná románul? A felsorakoztatott hat alpontból (a. a jövője függhet tőle, b. fontosnak látom az ország nyelvének ismeretét, ezért tanítatom/tanítatnám, c. érdemes tudni kismértékbe, d. nem látom fontosnak, így hát nem is érdekel, e. fölösleges, f. Még nem tudom) 14% karikázott „a” alpontot, 78% „b” alpontot, 6% „c” alpontot, 0% „d” alpontot, 0% „e” alpontot, és végül 2% „f” alpontot. Ez szerint túlnyomó többség véleménye, hogy a gyermekének szüksége lesz a román nyelv használatára. Harmadik román nyelv ismeretével kapcsolatos kérdésem az „ A gyermeke mennyire jár román közösségekbe?” az öt válaszadási lehetőségre megközelítőleg egyenlő arányban kaptam a válaszokat is: elég sokat 18%, keveset 32%, nem eleget 2%, egyáltalán 22%, településemen nincs román közösség 26%. A „nem eleget” alpont kapott 2%-ot ezáltal egy szavazott, ami azt jelenti, hogy 50 emberből egy gondolya azt, hogy gyereke rendszeresebben kénbe román közösségbe járjon. E témával kapcsolatos utolsó kérdésem az volt, hogy: „Gyerekét íratná-e román iskolába?” a hat válaszból (a. az csak jó lehet, ha a gyermekem román közösségbe nő fel, b. mindenkép, c. a nyelv ismeretére szükség van, de azt nem csak román iskolában tanulhatja meg, d. semmiképp, e. nem tudom) „a” alpontra 0%, „b” alpontra 0%, „c” alpontra 82%, „d” alpontra 18%, „e” alpontra 0%. 50 válaszadóból egy sem gondolya úgy, hogy gyerekét íratná román nyelvű iskolába, vele ellentétben haton semmiképpen nem íratná román nyelvű iskolába gyermeküket.  

    Következő három kérdés témája Erdély autonómiájával kapcsolatos. Első: „Mi a véleménye az a politikai pártok munkálkodásáról az autonómiával kapcsolatosan?” válaszok, és válaszadóik százaléka: lehetőségektől foszt meg az általuk alakított válság 10%, jó ügynek tartom, harcolni kell 34%, hiába való 20%, nem érdeke 16%, nem tudom 20%. A válaszadók csupán 34% (17 fő, 50-ből) gondolya, hogy autonómiára szükség van és ha valaki harcol érte az csak jó. Ezzel ellentétben 56% az embereknek fölöslegesnek tartja, vagy bele sem mer gondolni, a maradék 11% késleltetnék az autonómiát egyelőre más célt tartanak szemelőt. Második kérdésem az volt, hogy: „Erdély kap-e autonómiát?” igen 6%, nem 22%, a későbbiekben 44% és a maradék 22% visszahúzódóan a „nem tudom” alpontot választotta. Tehát a kérdés kidolgozását látván érezhetjük, hogy igen kevés ember maradt szilárd „igen” elhatározással ebben a témában. Viszont a 44%-os többség úgy véli, hogy a jövőben lesz autonómiánk. Harmadik, egyben utolsó kérdésem e témával kapcsolatosan: „Ha lenne autonómiánk Ön szerint a fiatalok lehetőséget vagy esélytelenséget kapnának?”. Igen pozitív következtetést tudunk levonni a válaszok alapján mivel a lehetőséget alpontra a válaszadók 50% válaszolt, esélytelenségre csupán 8%, nem változna semmi 18%, a maradék 24% ugyancsak a „nem tudom” válaszlehetőségre szavaztak.

    Az utolsó három kérdésből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az emberek nagy része úgy gondolta, hogy Erdélynek jó, Erdélynek kell az autonómia, de van egy réteg, ahová egyre több ember tartozik. Ebben a rétegben azok az emberek vannak visszahúzkodva, akik elvesztették a hitüket és úgy érezték, hogy ha a politikából kihúzzák magukat az életük könnyebb lesz. Legelső sorban ezeknek az embereknek hitet kell adni, meg kell mutatni, hogy a politika, a politikusok mind a népért vannak. Ha az emberek elhiszik akkor a kiemelkedő többség az oldal lesz aki lát egy kiutat az „új világ fele”, ez a kiút nem lesz más mint az autonómia.

     Bezáró gondolatként a közvélemény kutatásomból egy utolsó kérdést és kidolgozását írom le, ami nem más mint: „Hogyan látja a saját, a települése, az erdélyi magyarság és az ország jövőjét 10 év múlva?”.

Eredmény:

Szerintem nem fog változni semmi 26%

Változás jó irányba 36%

Változás rossz irányba 12%

Nem tudom 26%

 Az emberek nagy része optimistaként néz a jövőbe, biztos vagyok benne, hogy pozitív irányba történik a fejlődés, és hiszek az autonómiában, ami véleményem szerint majd mindent megváltoztat, és az lesz az egyedüli kiút; a „jobb jövő”!

 (Ablak a Jövőre című, BBTE Szociológia szak által szervezett verseny második díjas dolgozata)