Beszámoló a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány komáromi találkozójáról

Egy újabb találkozás, újabb élmények és újabb lehetőség a további szervezésre. Hogy ne szaporítsam tovább a szót, azt hiszem bátran kijelenthetem: várjuk a következőt!

2010. április.16-18, immáron hetedik alkalommal megszervezésre kerülő Rákóczis találkozó dátuma. Ezúttal a felvidéki Komáromban találkoztunk. Lelkes vezetőink és sok önkéntes vette ki a részét, a nehéz és fáradságos munkából, aminek mi már csak az édes gyümölcsét tapasztaltuk.

Az esemény 16-án délután kezdődött, amikor is mindenki sikeresen megérkezett. Elsőként a délvidéki csapat jelent meg, majd őket követte a többi résztvevő. Csadi Zoli fogadott bennünket és felolvasta Ili szívhez szóló levelét, aki sajnos nem tudott jelen lenni, egy szinte felfoghatatlan jelenség miatt. Majd értesültünk a három nap programjáról és hogy milyen fontos szerepünk is van ezen a találkozón. Ugyanis amellett, hogy a találkozás öröméről szólnak ezek a rendezvények, ezúttal betekintést kaptunk pályázat írás rejtelmeibe és csoportfoglalkozások közösségé való fejlesztésébe.  Első este szabad programunk volt, legfőképp egymással töltöttük az időt és új barátságokat kötöttünk. Szombat délelőtt, reggelivel indult és 09.00 órakor megkezdődtek a munkák régiónként. Minden egyes csoport kapott két vezetőt, akik egész nap foglalkoztak velünk és formálták társaságunkat. Játékos és mosolyfakasztó feladatok elé állítottak minket, amiből kiderült mennyire is vagyunk képesek együtt dolgozni. Olyan érzéseket váltott ki belőlünk ez a pár megpróbáltatás, amikre soha nem gondoltunk volna. Elmondások szerint, egyesek gátlásaikat vetkőzték le, másoknak a bizalma növekedett meg társaik felé és akadtak olyanok is, akik felszabadultak, mertek kérdezni és véleményüket is kinyilvánították. A foglalkozások első része kilenc órától délig tartottak, ezt követte egy két órás szünet, amit ebéddel és szabadidővel töltöttünk ki. Délután 14.00 órától újabb fejtágítás vette kezdetét, ami még jobban fokozta az együttműködést. Logikai feladatokkal tették próbára a csapat képességeit, amiket egy-egy baki után, egész ügyesen megoldottunk. Délután 17.00 órakor zártuk mindannyian a foglalkozásokat. Sok új tudással gazdagodtunk. Saját magunknak kellett megfogalmazni, kitől mit várunk és hogy mi magunk mikre vagyunk képesek, nem csak összerázódtunk, hanem megismertük egymást, sőt magunkat is. Ön- és csapatértékelést végeztünk, összegeztük a nap eseményeit. A vezetők munkáját végül vastapssal köszöntük meg. Vacsora után az aulában várt ránk egy csángó zenekar, akik jó hangulat megteremtéséért voltak felelősek, természetesen eredményesen. Több órás dínom-dánom és elegendő levegővétel után a kollégium előterében közös éneklésbe fogtunk és felelevenítettük az együtt megélt eseményeket, emlékeket. A vasárnap délelőtt is szoros időbeosztás szerint alakult, 08.00 órai reggelizéssel, amit pályázatírás követett. A csoportok szintén régiónként különültek el, hogy megbeszéljék a pályázat célját, tartalmát és miben létét. Körülbelül egy órás ötletelés után indultunk vissza az iskola aulájába, meghallgatni Bauer Edit, szlovákiai magyar európai parlamenti képviselőnő előadását, hogy van e lehetőség az uniós kisebbségvédelmi rendszer kialakulására. A szellemi adok-kapok mellett, lelki frissítőben is részünk volt egy szentmise keretein belül. Mivel Komárom Szlovákia legszebb városai közé tartozik, természetesen a városnézés sem maradhatott el. Jártunk a város központjában, megtekintettük az Európa udvart, a Szent Háromság szobrot és Lehár Ferenc zeneszerző szobrát is. Klapka téren említést tettünk V. Lászlóról és Jókai Mórról. Valamint nem szabad megfeledkeznünk a város erődjéről sem, ami nem mellesleg nem csak a magyarországi Komáromot köti össze, a szlovákiai Komárommal, hanem még a Duna alatt is rendszert képez. Legújabb kutatások szerint, olyan avar kori leletekre bukkantak, amelyek bizonyítanák az erődítmény több ezer éves múltját és Európa legöregebb erődítmény rendszerévé nőné ki magát. Meglátogattuk Selye János Gimnázium épületét is, ahova több csoporttársunk is jár(t). A sűrű program ellenére, mindenkinek jutott ideje a közös beszélgetésekre, sétákra és új barátságok megkötésére, valamint tervezgetni a következő találkozót.

Ezek után következett a nap legszomorúbb része, a búcsúzkodás. Nehéz szívvel, tele élményekkel és érzésekkel kellett elválnunk egymástól, de mihamarabbi viszontlátás reményében ültünk fel a buszokra.

Egyetlen gondolattal szeretném fejezni a beszámolómat. Elmúlt itt már száz pillanat, de tudjuk, soha el nem múlnak, mert szívek őrzik, nem szavak!