Rólunk

Az alapítványról és a mozgótáborról, dióhéjban a kezdetekről, a működésről, és a benyomásokról.

A kezdetek...

A Magyarságismereti Mozgótábort először 1994-ben rendezte meg a kanadai Rákóczi Ferenc Alapítvány, és azóta is minden évben töretlenül megszervezik.

A Mozgótábor ötlete a Kanadában élő Ayklerné Papp Zsuzsától származik, aki férjével Kárpátalján járva tapasztalta, hogy az ottani gyerekek közül a '90-es években alig néhányan jutottak el Budapestre. 1994-ben 80 fiatalt hívtak meg ezért Magyarországra a Kárpát-medencéből. Azóta a program kiforrotta magát, 2002-ben létrejött a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért, mely az ötletgazdákkal szorosan együttműködve, a Kanadai Rákóczi Alapítvány szervezte táborokban képzésben részesült fiatalok közreműködésével, önkéntes munkájuk által tevékenykedik.

A Rákóczi Mozgótábor minden évben 135 főt fogad Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről (Szerbiából és Horvátországból egyaránt). Az elmúlt 18 év alatt mintegy 2300 fiatal vett részt a programban. 

 

A tábor...

...hogyan szerveződik? 

Minden évben januárban meghirdetjük a pályázatot 14-18 éves fiatalok számára, kitűzzük a pályatételeket. 

Jelentkezéshez szükséges feltételek: 

Önéletrajz-szerű bemutatkozó levél - személyes érdeklődési körre is kitérve 

Egyházi - helyi plébánosi, vagy lelkészi - ajánlás 

Becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban 

3 - 5 oldalas pályamunka 

A határon túli szervezők (referensek) meghirdetik régiónként a pályázati lehetőséget, majd májusig elkészülnek a pályamunkát, amelyet a referensek elbírálnak és a hónap végéig értesítik a nyerteseket. 

Közben januártól ugyancsak elkezdődik a tábor szervezők előkészítő munkája. 

Június végén megérkezik a 135 fő Gyomaendrődre, és megkezdődik a tábor. Mi a tábor programja? Gyomaendrődön csoportokba szervezik a résztvevőket: Bethlen, Rákóczi és Zrínyi a három 45 fős csoport neve. Minden csoportba kerül minden régióból fiatal. 

12 napos vidéki programon vesz részt minden csoport: Eger – Miskolc – Aggtelek – Sárospatak – Tállya – Debrecen – Kecskemét – Ópusztaszer – Kiskőrös – Bugac – Mohács – Pécs – Szigetvár – Siklós - Tihany – Székesfehérvár – Agárd – Győr - Pannonhalma – Sopron- -Nagycenk – Esztergom- nevezetességeit tekintik meg, közben ismerkedés, játék, tánc, előadások a magyar múltról, az európai integrációról, emberi jogokról, környezetvédelemről… És közösségé válnak. 

Már igazi csoportok érkeznek meg Budapestre, ahol 4 napos programon együtt vész részt a 3 csoport. 

 

... mi a célja? 

 A magyar történelem és kultúra jobb megismerése, 

Egymás megismerése, a kisebbségi lét nehézségeinek és örömeinek felfedezése a más régióból jött társak segítségével (ezért nem vesznek részt a táborban anyaországiak) 

Segítség önmaguk, magyarságuk és a szülőföldjük tudatos vállalásához 

A program sikerének kulcsa, hogy a szervezők a hangsúlyt az egészséges öntudatra helyezik, mely nem szégyelli a múltját, de gyökereiből táplálkozva a jövő felé tekint; mely nem gyűlöli a másik nemzetet, ehelyett az összefogásra, a kommunikáció lehetőségeinek kutatására összpontosít saját identitásunk megtartásának fontossága mellett. 

A 17 napos program elvégzése után mindenki tagja lesz a Rákóczi családi Körnek: támogató és támogatott, és egymás sorsát figyelemmel kísérjük. Szükségben egymás segítése, támogatása vagyunk. 

A tábor minden költségét (utazás, szállás, étkezés, belépők, zsebpénz) adományokból és pályázatokból fedezik a szervezők. 

 

Ifjúsági Károly Díj - 2008

A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány rangos nemzetközi kitüntetést kapott 2008. április 29-én. Az Európai Parlament által meghirdetett Ifjúsági Károly Díjat olyan már működő európai uniós tagállami kezdeményezések pályázhatták meg, melyek az európai identitást illetve az európai integráció gondolatát fejezik ki, illetve ezen eszmékért tevékenykednek. 

A két lépcsős kiválasztási folyamatban a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor programja elnyerte mind a nemzeti zsűri, mind az európai zsűri egyhangú támogatását. 400 szervezet közül ítélték ezt a programot a legérdemesebbnek a díjra. A zsűri értékelésében hangsúlyozta, hogy a Mozgótábor megvalósítja a szabad, diszkrimináció-mentes Európa eszméjét, ahol valamennyi polgár egyenrangú, éljen bármely tagállamban is. Külön értéknek ítélték meg, hogy Szerbia és Ukrajna fiataljai is részt vehetnek a táborban, ezáltal is szorosabbra fűzve a szálakat az Európai Unió és ezen oszágok között. 

 

Rákóczi Családi kör

A Rákóczi Családi kört jelenleg mintegy 2300 Kárpát-medencei fiatal alkotja, akik az elmúlt 18 évben részt vettek az alapítvány Magyarságismereti Mozgótáborában.  Ez a Kör azért létesült, hogy a hovatartozásukat biztosítsa, a baráti kapcsolatok fenntartását elősegítse. 

Anyagi segélyt nyújt az Alapítvány azoknak a diákoknak, akik középiskola után tovább szeretnének tanulni, de anyagilag erre nincs lehetőségük. Ez egy erős közösség, a tagok egy igazi nagy családot alkotnak – a tagok gondoskodnak egymásról, figyelemmel kísérik egymás sorsát, szükség esetén segítik egymást.

Találkoztunk már többször is Budapesten, de hangsúlyt fektetünk a határon túli magyar régiókban szervezett összejövetelekre is. Így jutottunk el Kassára, Marosvásárhelyre, Szabadkára, Komáromba, Beregszászra,  s így találkozunk hamarosan Nagymegyeren is.

Egy-egy találkozón nem csak az adott régió volt táborosai vesznek részt, hanem érkeznek fiatalok egész Kárpát-medencéből.

 

 

A résztvevőktől: 

 

„… nyelvünk és történelmünk közös, egy nemzet fiai vagyunk …Erdély földjén, a végeken kell élnem, tanulnom ést tanítanom, magyarként, igényesen. Ez a tábor hitet és erőt adott, hogy ezt a célt kövessem.”(Sipos Kinga, Erdély)

„… ezeket az élményeket a határon túli magyar fiatalokkal együtt élhetjük át, azokkal az emberekkel, akikhez a közös gyökerek, az anyanyelv, a kultúra köt bennünket, s akikkel egy nagycsaládot képezünk. Mindannyiunknak magyarul dobban a szíve, magyarul szól a szája és magyarul is álmodunk. Így őket megismerni, velük összebarátkozni egyben a magyarságunk megtartását és ápolását is könnyíti, segíti.” (Illés Henrietta, Felvidék)

„Mi nem voltunk sem szépek, sem csúnyák, sem jók, sem rosszak. Mi mi voltunk. Akkor és ott együtt voltunk. És ez volt a legfontosabb számunkra…” (Istók Imola)

„ Aki tudja, mit jelent határon túli magyarnak lenni, annak nem kérdés, hogy miért fontos a Rákóczi Tábor munkája. Nem csupán Magyarország csodálatos történelmi emlékei felkutatásának lehetőségét nyújtja az ideérkező gyerekeknek, hanem az egymás megismerésének lehetőségét is. Hisz sok helyről gyűjti össze a kis magyarokat: a Felvidékről, Kárpátalyáról, Erdélyből, Délvidékről... , s mind különbözünk, mert egy másik ország kultúrájának a nyomait is magunkban hordozzuk. A tábor egy igazi kárpát-medencei olvaszótégely. Csoportba gyűjt bennünket, majd az itt szerzett élményekkel és benyomásokkal elenged, mély nyomot hagyva bennünk.”  ( H. Dóri 2005. évi táborozó)

„ ….. összehozza az egymástól távol élő magyar diákokat és mert bemutatja hazánk történelmét, nem csak szóban. Személyesen is láthatjuk a várakat, erőditményeket, sirokat és más történelmi nevezetességeket.Aki szereti a hazáját és annak történelmét annak a Rákócziban a helye! Életemben a tábor egyik a legszebb emlékeim közé tartozik.” Horváth Csaba, Bácsföldvár, Délvidék           

„ 2006 óta vagyok tagja a Rákóczi családi körnek. Ha egyetlen szóval kellene véleményt mondjak a táborról, csak a megszokott „felejthetetlent” mondanám.....” (Elekes Ágnes, Csíkszereda, Erdély)

„ ….. ugyanakkor egy nagyon kedves es szereto "csaladra" talaltam abban a taborban.

BUszke vagyok hogy reszt vehettem es megismerhettem a Rakoczi Alapitvany kedves szervezoit. Szamomra feledhetetlen, sot, nekem alomszeru az egesz dolog ami ott tortent es soha nem fogom elfelejteni es talan meg majd meglatogathatom a Rakoczi Alapitvanyt.” Horvath Szidi, Erdélyből

„ …. ha röviden kellene róla szólnom, akkor a következő fogalmakat emelném ki: szeretetteli légkör,remek emberek, nevetés, szép helyek, felejthetetlen pillanatok.” Kondás Ágnes, Felvidék

„ …..  jelenlegi Magyarország határain kívül élő magyar kisebbségek megmaradásában óriási jeletőséggel bír az, amit már több mint egy évtizede a Rákóczi Alapítvány tesz a nyári táboraival: erősíti a résztvevőkben az egészséges magyarságtudatot, és lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevőknek életreszóló közösségi élményben lehessen részük, amivel erősíthetik otthoni közösségeiket.” Kürti Kálmán, Felvidék