Határokon átívelő forgószínpad (Viva Rákóczi!)

Immáron 17. alkalommal indult be a Kárpát-medence magyar fiataljait felkaroló Magyarságismereti Mozgótábor (Students Without Boundaries) forgószínpada. Idén is 135 fiatal kapott lehetőséget – Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről – a táborban történő részvételre elsősorban tehetségének, valamint nem mellesleg a kanadai Rákóczi Alapítvány, a Templomos Lovagrend munkájának, illetve számos jótékony adakozónak köszönhetően. A tábor hírneve 2008 óta Európában is töretlen, hiszen elsőként vehette át az Unió legjobb ifjúsági programsorozatának járó Károly Díjat (Charlemagne Award), amely méltó elismerése volt a térségben azóta is egyedülálló rendezvénynek.

A megnyitóra 2010. június 26-án került sor a tavalyi évhez hasonlóan idén is Észak Békés-megye egyik meghatározó gazdasági, igazgatási és kulturális központjában, Gyomaendrődön. A csendes, nyugodt alföldi kisváros utcáit egyszerre buszok dübörgése verte fel, melyekről kíváncsi, de még persze kissé félénk szempárok kémlelték, hova is érkeznek. A hosszú, fárasztó út után pedig bizony jól estek a házigazdák, Ungvölgyi János és kedves felesége szívélyes szavai, valamint a többi vendéglátó segítőkészsége, amiért ezúton is sok-sok köszönet.
Az ebédet és a regisztrációt követően a még bátortalan „újonc”  gárda az ebédlőteremben várta a megnyitót, amely Aykler Béla és Ayklerné Papp Zsuzsanna – táborunk megálmodói, mindannyiunk Berci bácsija és Zsuzsa nénije – köszöntő szavaival vette kezdetét. Mindketten kiemelték annak jelentőségét, hogy ebben a globalizálódó, sok esetben egyéniségromboló világban mennyire nagy értéke van annak, hogy ennyi tehetséges magyar fiatal él Magyarország határain túl is. Hiszen a tábor szempontjából ők az igazán kiemelt (VIP) személyiségek. Ők, akik tényleg helytállnak ahhoz, hogy megmaradjon a nyelv, amelyet beszélnek, a kultúra, amelynek elvesztése egyenlő a gyökerek elvesztésével, s maga a közösség, amelynek megmaradásához elengedhetetlen az utánpótlás. A táborozók tényleg kiemeltek, hiszen szerte a Kárpát-medencéből, több mint 500 pályázóból csak ez a 135 fiatal nyerte el a részvétel jogát, ők a legjobb pályamunkák írói, Dés László szavaival élve „van aki majd ír, és lesz, aki zenél, és van aki majd bátran és okosan él” – tényleg tehetségek. S ahogyan a hasonlóan gondolkodó embereket egyáltalán nem nehéz közelebb hozni egymáshoz, úgy az újtól való félelem érzése is hamar szertefoszlott a fiatalokban és a csoportra bontás után már a jókedv, felszabadultság és az ismerkedés vette át a fő szerepet, amely hamar mosolyt csalt az arcokra. A csoportok neves magyar történelmi személyiségeink családnevét viselik, így a Zrínyi, a Bethlen, és a Rákóczi csapata vághatott neki a nem kis élményeket tartogató történelmi kalandtúrának, Magyarország legszebb helyei megismerésének.
A délutáni programokat esti szentmise és istentisztelet zárta, amelyeken sokan kértük Isten áldását a tábor elkövetkező két hetére is, hiszen egyedül az Ő nagy kegyelme és áldása az, hogy már 1994 óta minden évben továbbépülhet a Rákóczi Családi Kör hálózata, amely most már több mint 2100 fiatalt köt össze szerte a régióban, s az óceánon túl is. Ez a 17 év egy csodálatos áldás, több országon átívelő összefogás és csapatmunka eredménye, amihez persze nagyban hozzájárultak azok az észak-amerikai, kanadai, izraeli adakozók, akiknek adománya nélkül a tábor nem működhetne. Emellett nem felejthetjük el azoknak a magyarországi, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági szervezőknek és segítőknek a munkáját sem, akiknek szívügyük a tábor, a résztvevő fiatalok csapatépítése, utazásukhoz a legjobb feltételek biztosítása, megteremtése. A gondolatsor elejére visszatérve a hála elsősorban az Urat illeti, hogy ennyi éven át gondviselésébe fogadta a tábort, s azokat a személyeket, akik szívükön viselik annak létét.
Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő két hét is ebben a szellemben telik majd, s hogy hittel, tudással, barátsággal felvértezett „hírnökök” indulnak majd haza, akik az összetartozás-tudatban való megerősödés mellett továbbviszik a tábor jó hírét, hogy jövőre újabb fiatalok részesülhessenek a NAGY ÉLMÉNYBEN.
Túri Gréta, kárpátaljai szervező