Egy idei felvidéki táboros beszámolója

Rövid beszámoló erről a felejthetetlen 2 hétről :) Július 26-án vegyes érzelmekkel szálltam fel az autóbuszra Komáromban. Örültem, boldog voltam, de féltem is egy kicsit, hogy milyen lesz, lesznek-e barátaim. Szerencsére ez a félelemérzet gyorsan elmúlt, hamarosan elkezdtünk ismerkedni, barátkozni. Az alaptáborba, Gyomaendrődre érve el is felejtettem, hogy aggódtam akár egy percig is. :) Megtörtént a szokásos regisztráció, tovább ismerkedtünk.

 

 Majd következett a megnyitó. Zsuzsa néni velünk is ismertette a szabályokat, csapatokba osztott minket. Én a Bethlen csapatba kerültem, amire nagyon büszke vagyok, hisz Mi voltunk a legjobb csapat! :P Még aznap este megismertük a vezetőinket (Dorka, Witek, Csilla, Peti), és egymást is. Másnap pedig elindultunk a jó kis szerb busszal Győr felé. Ott Ákos és Zsolt fogadott minket finom pizzával. A győri program újdonsága a kenuzás, evezés volt. Négyesével beültünk a kenukba és eveztünk felfelé. Közben fákat kerülgettünk, alagutakon bújtunk át. Akadtak olyanok is, akik a nádasban, vízben kötöttek ki.          

Következő megállónk a gyönyörű Pécs volt. Ili és Mari tárt karokkal, Boci csokival fogadtak bennünket. A szállás idén is a főtéren volt, ami az esti kivilágításban valami káprázatos. Ha meg kellene neveznem egy várost, amelyik a legjobban tetszett, akkor az Pécs lenne. Teljesen magával ragadott korabeli stílusa, hangulata, a török időkből származó templomok, épületek.

 

A pécsi programnak is gyorsan vége lett, és már robogtunk Kecskemét felé, addig amíg le nem robbantunk. Szerencsére a sofőrünk kezébe vette a dolgokat és megjavította az autóbuszt. Így egy kicsi csúszással, de megérkeztünk Kecskemétre, ahol a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei vártak. Legérdekesebb program a Bugac pusztai lovasbemutató volt. Az utolsó estét a Szeretetszolgálat házában töltöttük el, ahol mindenki egy kis ajándékcsomagot kapott.

 

Másnap izgatottan indultunk Miskolc felé, ahol Zsuzsa néni, Berci bácsi, Hezsó várt. A miskolci program újdonságai, hogy ellátogattunk Vizsolyba, átmentünk a felvidéki Kassára. Kassán megnéztük II. Rákóczi Ferenc rodostói házának pontos mását, a kassai dómot, és ami a legfontosabb, megkoszorúztuk Rákóczi sírját. A legjobb a Tállyai borkóstoló, táncház volt. Miskolci utolsó esténk kicsit (nagyon) szomorú volt, hisz ekkkor volt utoljára együtt a Bethlen csapat, és már éreztük, hogy ennek a csodának nemsokára vége.

 

A következő napon Esztergomban találkoztunk a Rákóczisokkal, Zrínyisekkel és együtt mentünk Budapestre. A budapesti újdonságok közé tartozik, hogy találkozhattunk Schmitt Pállal és meghallgathattuk beszédét, ami nagy hatással volt rám. Utána következett a hajókirándulás, szponzorok, fogadás. A tábor kevésbé hivatalos záróestje is jó volt, mert tagjai lettünk a Rákóczi Családi Körnek, ami nagy büszkeséggel tölt el. De egyben nagyon rossz is volt, mert véget ért a tábor, el kellett búcsúznunk egymástól.

Ez a két hét felejthetetlen élmény marad számomra! Most már én is tudom mi az a Rákóczi csoda, varázs, amiről mindenki beszél. Elmondani, leírni nem tudom, csak átérezni teljes szívemből! Nagyon hiányoztok!!      Végül az indulónk refrénjével zárom soraimat:

 

„Ha nem hiszed el, hogy a tábor egy ajándék,

Nem jösz rá, hogy fontos a magyar lét.

Ha nem hiszed el, hogy az érzés tényleg örökké tart,

Nézd hogy lépjük át azt, amit Trianon összezavart!”